A nagy lemondások korszaka avagy mindenki abba kapaszkodik, amibe tud?

A világjárvány visszaszorulásával a munkáltatóknak szembe kell néznie azzal a sajnálatos ténnyel, hogy munkavállalók milliói fognak új munkahely után nézni. Sokan úgy élték és élik meg a járvány okozta időszakot, hogy munkáltatójuk magukra hagyta őket, vagyis elégedetlenek a járvány okozta helyzet kezelésével, több odafigyelésre és empatikusabb hozzáállásra vágynak.

Szerte a világon egyre több jele van annak, hogy a munkavállalók, amint tehetik új munkahely után néznek, olyan ajánlatokra vadászva, amelyekben a munkavállalói értékajánlat magasabb színvonalú.

A HR szakma számára így nem maradt más kapaszkodó, mint ezt a az értékajánlatot vonzóbbá és megtartó erejűvé emelni.

Nem kétséges, hogy az Ukrajnában zajló háború ezen a képen sokat árnyal, és az országot elhagyni kényszerülő milliók komoly hatással lesznek a nemzetközi munkaerőpiacra, mégis anélkül, hogy menekült áradat okozta hullámok várható  hatásával kapcsolatban jóslatokba bocsátkoznék, annyi azért mégis megállapítható, szakmánk az utóbbi évek legkomolyabb kihívásaival néz szembe.

Az orosz-ukrán háború kirobbanása előtt, az amerikaiak mintegy fele állította azt, hogy munkahelyet váltana, a Microsoft Work Trend Index felmérése szerint például az emberek 40%-a nyilatkozott úgy, hogy rövidtávon új munkahely után néz, a Morning Consult szerint pedig, minden negyedik ember készen állt a kilépésre.

Hogy mennyiben változtatja meg az emberek gondolkodását a világban uralkodó bizonytalanság, az olaj és energia árak elszabadulása, az infláció rohamos emelkedése, e pillanatban nehezen megmondható, de személyes véleményem az, hogy egyre inkább olyan világ felé sodródunk, amiben kénytelenek leszünk abba kapaszkodni, amibe tudunk, vagyis nehezebben fogjuk elengedni a már megszerzett értékeinket és felkészülhetünk arra is, hogy mindezek megtartása sem lesz egyszerű feladat.

Mindez persze csupán az én személyes vízióm, semmilyen kutatás nem támasztja alá, a világban zajló folyamatok elemzésére pedig komoly szaktudású csapatok állnak rendelkezésre, bízzuk inkább rájuk az állandóan változó helyzetünk professzionális analízisét.

Ahhoz azonban nem kell különösebb képzettség, hogy belássuk, a békében élő társadalmak is megszenvedik a háború okozta gazdasági következményeket, a kiszabott szankciók visszahatnak az azokat meghozó államokra is, így mindannyian érzékelni fogjuk  és már érzékeljük is a bőrünkön a fegyveres konfliktus generálta negatív hatásokat.

Még a távoli Amerikában is így van ez, ahol nem csak a Home Office-ban dolgozó értelmiségi alkalmazottak, de a vendéglátó-ipari és kiskereskedelmi dolgozók is munkahelyváltásban gondolkodnak, és azonnal kilépnek a magasabb fizetés reményében. 

A munkáltatóknak tehát készen kell állnia arra, hogy képesek legyenek a meglévő munkaerőt megtartani, motiválni és hatékonyabbá tenni. Nekünk HR szakembereknek ebben komoly a felelősségünk, ezért a “nagy lemondás” korszakának aposztrofált időkben különleges munkavállalói értékajánlatokkal kell előrukkolnunk és különös érzékenységgel kell figyelnünk munkatársaink változó igényeit. Mindemellett magam fontosnak tartanám egy elmélyült, alapjaiban átgondolt koncepció kidolgozását is, hogy a munkaerőpiacon megjelent sok száz ezer otthonát és munkáját vesztett ember, potenciális munkavállaló a lehető leggyorsabban meg tudjon kapaszkodni a munkaerőpiacon. A “Nagy Lemondás” korszakát, olyan mozgalomnak tartják nyugati kollégáink, amit az öngondoskodás igénye, a monoton munka okozta fásultság, a kiégés és az alulértékelt személyzet szorongása táplál. Vagyis nem a munkáltató az aki lemond a munkavállalóról, hanem a munkavállaló az, aki addigi életét meghatározó életformáról képes lemondani egy új élet a reményében. Ebben pedig az sem figyelmen kívül hagyandó tesz, hogy teszik ezt soka nem feltétlenül csak anyagi ambíciók és szükségletek okán.

Mégis, mi az, amit a munkavállalók többsége szeretne?

1.Rugalmas munkavégzés

A munkavállalók túlnyomó többsége rugalmasabb munkavégzést szeretne. Az értelmiségi munkavállalók, csúnya szóval tudásmunkások 88 % például teljes szabadságot és rugalmasságot szeretne magának kivívni a munkavégzés során.

A világ első, az építkezéseken végzett rugalmas munkavégzés kísérleti projektje jelentős hatással volt a munkavállalók jólétére. Az Egyesült Királyság négy legnagyobb építőipari vállalata nemrégiben fejezte be a 18 hónapos kísérleti projektet, amely megállapította, hogy a rugalmas munkavégzés sikeres lehet a legváratlanabb helyeken és szerepekben. A pilóta tesztelt egy konzultatív módszert a műszakok beállítására, amely figyelembe vette a munkavállalók személyes preferenciáit. Azt is tesztelték, hogy lehetővé teszik a munkavállalók számára, hogy órákat halmozzanak fel, hogy további szabadságot vegyenek ki, és a munkaidőt a kimenetre, nem pedig az időre alapozzák.

A munkavállalók jóléte jelentősen nőtt (egy olyan iparágban, ahol történelmileg gyenge a rekord), csökkent a túlmunka és nőtt a kollégákba vetett bizalom. A lenyűgöző eredmények azt mutatják, hogy valószínűleg még azok a munkáltatók is, akik úgy gondolták, hogy a nagyobb rugalmasság soha nem fog működni a szervezetükben.

2. A termelékenység mércéjének újragondolása

A munkavállalók azt akarják, hogy munkáltatóik újragondolják fogalmaikat és azok gyakorlatát, újra szeretnék definiálni a termelékenység meghatározását, és legfőképp annak mérési módját is. A megkérdezettek 86%-a állítja, hogy egy olyan vállalatnál szeretne dolgozni, amely az eredményeket részesíti előnyben a kibocsátással szemben, de sajnos a szervezetek 70%-a nem így dolgozik.

3. Releváns, valódi munkavállalói juttatások

Azt tapasztaljuk, hogy a munkavállalói juttatások reneszánszukat élik a világjárvány óta. Egyik napról a másikra milliók jutottak a legkülönbözőbb segélycsomagokhoz, az egyes biztosítási és jóléti termékek iránti kereslet az egekbe szökött. Az igényes alkalmazottak azonban a haszontalan és trükkös jóléti előnyökön kezdenek átlátni, és ehelyett valódi, kézzelfogható előnyöket , emocionális, az anyagi előnyökön túlmutató, humánusabb értékekre alapozott támogatásokat  követelnek mindamellett, hogy biztonságban szeretnék tudni az életüket.

Ha további gondolatok ébresztett benned ez a pár sor, akkor ajánlom az eredeti cikk angol verzióját, ami engem is inspirált a fentiek megfogalmazására.

Végül had búcsúzzam egy Müller Péter idézettel:

“Sohasem az a kéz enged el, amelyik felülről tart, hanem az, amelyik alulról kapaszkodik.“

https://www.hrzone.com/talent/retention/the-great-resignation-why-hr-must-evolve-the-employee-value-proposition