A SZAVAK MÁGIÁJA

2022. 11. 06.

4 perc olvasási idő

Michele McGovern arra bíztatja a cégvezetőket, hogy gondosan válogassák meg szavaikat az alkalmazottakkal való kommunikáció során. Megfontolt szóhasználattal ugyanis, szerinte meggyőzőbb és nagyobb hatást érhetünk el a munkahelyi szervezetünkben, akár két, akár 20 fős HR-csoportot vezetünk.

 A The International Journal of Human Sciences kutatása szerint, ha a vezetők jól kommunikálnak, az alkalmazottaik elégedettebbek lesznek a munkájukkal, és erősebb lesz a munkahelyük iránti elkötelezettségük.

A szerző az angol nyelv leghatékonyabb szavai között nyolcat említ első helyen, melyek az értékesítésben, a marketingben és általában az üzleti életben is nagyon erős hatással bírnak. Ezen szavak használatával könnyebben meggyőzhetők az alkalmazottak, hatásukra motiváltabban, felelősségteljesebben és hatékonyabban végezhetik munkájukat, eredményesebb és támogatóbb munkahelyi kultúra illetve közeg jöhet létre általuk.

Nézzük, a teljesség igénye nélkül, mely szavakat sorolja a szerző a legfontosabbak közé és hogy mivel indokolja, hogyan is magyarázza személyes meggyőződését:

1. Te

Befolyásos cégvezetők generációi tapasztalták, hogy “te” az egyike a legbefolyásosabb szavaknak. Empátiára és együttérzésre utal a használata, sőt azt mutatja, hogy mindez a meggyőzésünk középpontjában áll. Az emberek nevének egyidejű kimondásával még növelhetjük is ennek a szónak az erejét.

Példa: “Te is tudod, Bruce, hogy szükségünk van mindenki támogatására ebben a projektben.”

2. Képzeld

Ez a szó kitárja képzeletünket, olyan dimenziókat nyit melyben a lehetségesről alkotott elképzelésünk megsokszorozódhat. Átléphetjük a berögzült határainkat, ezzel pedig legyűrhetjük a felmerült gondjainkat.

Példa: „Képzelje el, ha csak egy napunk lenne a toborzási problémáink megoldására. Mit javasolna, mit tegyünk először?”

3. Mert

A “mert” segít a logikus gondolkodóknak összekapcsolni az okot és az okozatot. Az érzelmi gondolkodók összekapcsolják az érzéseket és a logikát. Azzal, hogy megindokoljuk döntéseinket, gyors reagálásra késztethetjük a munkatársainkat.

Példa: „Azt szeretném, hogy most függessze fel az aktuális projektjét, tegyen félre mindent egy időre, mert fel kell gyorsítanunk a beépítési folyamatokat még a forgalmas szezon előtt.”

A szerző a továbbiakban  “most”, a “higgy”, a “garancia”, a “cselekedj”, a “segítség” szavakat említi még, azt hogy mivel indokolja és példázza ezek használatának fontosságát elolvashatod az eredeti cikkben, amit ezen a linken találsz.:

Ám, mielőtt elolvasnád, had tegyek egy személyes megjegyzést. Az, hogy Michele McGovern a felsorolt szavak használatát javasolja a hatékonyabb kommunikáció érdekében, megítélésem szerint személyes tapasztalatokon alapul, meggyőződését semmilyen tudományos magyarázattal (pl. szemantikai vagy pszichológiai?) nem támasztja alá, ettől még persze érdemes megfontolni a gondolatait.

Mindemellett számomra azonban mégiscsak feltűnő, hogy e prioritást élvező szavak sorába sem a “Kérem” sem a “Köszönöm” szavak nem nyertek felvételt,  annak ellenére, hogy használatuk épp oly hatásos és meggyőző lehet, sőt egy cégvezető személyének pozitív megítélésében is jelentős mértékben bírhatnak.

Mit gondolsz minderről , kedves olvasó?

Te felállítottad-e már valaha a saját szótárad legkiemelkedőbb és leghatékonyabb szavainak sorrendjét annak érdekében, hogy az általad irányított területen a legsikeresebb, legfelelősségteljesebb és legösszetartóbb munkahelyi kultúra jöhessen létre? Ha igen, kérlek oszd meg velünk, hogy mire jutottál. Köszönjük előre is!

Kosárhoz adva

Kosár kiürítve

Kérlek jelentkezés előtt fejezd be a jelenlegi vásárlásod!