2022. 08. 23.
7 perc olvasási idő
Jennifer Moss írásában arról értekezik, hogy az elmúlt két év során a kollektív halandóságunkkal való szembenézés megváltoztatott mindannyiunkat.
Drámaian megváltozott a munkáról és annak életünkben betöltött szerepéről alkotott kollektív jövőképünk.
A krónikus stressz, a pénzügyi bizonytalanság és a kollektív gyász súlya alatt végzett munka arra kényszerítette az embereket, hogy keményebben és hosszabb ideig dolgozzanak ugyanazon célok elérése érdekében.
Ennek következtében az emberek kimerültek, a hatékonyságuk csökkent, a cinizmusuk pedig nőtt. Nem csoda, hogy a munkavállalók java végül kőkemény falba ütközött. A legmegdöbbentőbb azonban az a váratlan fordulat volt mindannyiunk számára, amikor a globális munkaerőpiac szereplőinek közel fele bedobta a törölközőt és felmondott.
Mi áll a tömeges felmondások hátterében?
A Microsoft 2022 Work Trend Index 31 ország, több mint 31 000 szereplőjét vizsgáló tanulmánya, ami a munkaerőpiac és benne a munkavállaló rendkívüli problémáit vizsgálja.
A tanulmány megállapítása szerint a munkavállalók 43%-a fontolgatja, hogy a következő évben kilép munkahelyéről.
A kutatás rámutat arra, hogy nem a fizetéssel való elégedetlenség a legfőbb oka a tömeges felmondásnak, hanem sokkal inkább a munkavállalókra nehezedő, egyre elviselhetetlenebb nyomás, az állandó, végérhetetlen megterhelés, munkaidő és magánélet összefonódása.
A legmeggyőzőbb és egyben legárulkodóbb adatok az állandó „együttműködéssel” töltött idő megnövekedéséről szóltak. 2020 és 2022 között például:
A világjárvány idején, és különösen a karantén időtartama alatt, könyörtelenül leegyszerűsödtek a prioritások az életünkben.
Az egyetlen célunkká az vált, hogy a fertőzést elkerülve életben maradjunk és biztonságban tudhassuk szeretteinket.
Az állandó bizonytalanság napról napra nőtt, ez pedig sajnos a mentális betegségek számának növekedéséhez vezetett.
Tavaly az Egyesült Államokban 10 felnőttből 4 szorongásos vagy depressziós betegség tüneteiről számolt be, szemben a korábban miért 10 : 1 aránnyal, a még 2019-ben miért adatok szerint.
Az Ernst & Young (EY) nemrégiben készült tanulmánya alapján tudható, hogy a munkavállalók 54% -a otthagyta korábbi munkáját, mert főnöke nem támogatta a munkahelyi kihívások leküzdésében, 49% -uk pedig azt nyilatkozta, hogy a munkáltatók közömbösek a magánéletüket megnehezítő munkahelyi hatásokkal kapcsolatban.
Ez a „szokásos üzletmenet” mentalitás olyan hullámzó hatást váltott ki, amely egyes szakértők szerint hozzájárulhatott a nagy lemondás jelenségének kirobbanásához.
A Pew Research tanulmánya hasonló tendenciákra mutat rá. A 2021-ben felmondó munkavállalók ötvenhét százaléka állította, hogy a munkahelyen megélt és elszenvedett tiszteletlen bánásmód volt távozásának legfőbb oka, 45% -uk pedig a rugalmatlan munkaidőre panaszkodott.
A válaszadók közel fele pedig a gyermekgondozási problémákra hivatkozva mondott fel a munkahelyén (a háztartásban 18 évnél fiatalabb gyermeket nevelők körében ez 48 százalék).
Ma a munkavállalók újratárgyalják szociális szerződéseiket a munkáltatókkal. A nagy lemondás időszaka előtt az emberek viszont, ahelyett, hogy azt követelték volna, hogy a munka maradjon távol a személyes életüktől, egyszerűen eljutottak a felmondásig, fogták magukat és kiléptek.
De mit akarnak az alkalmazottak?
Kate Toth, az YMCA Workwell tanulási és fejlesztési igazgatója azt reméli, hogy “a pszichológiai biztonságra való törekvés nyílt vitákat folytat majd a mentális egészségről”. Szerinte empátiára, támogatásra, és kezelhető munkaterhelésre van szükség.
Nathan Vatcher, a Queen’s Egyetem munkatársa, az empatikus bánásmód mellett a négy napos munkahét bevezetését tartja a legfontosabb lépésnek.
David Ehrenthal, okleveles vezetőedző szerint a változás és változtatás szükségességét nem csak szavakkal, hanem tettekkel is demonstrálnunk kell.
A Gallup nemrégiben 13 085 amerikai alkalmazottat kérdezett meg arról, hogy mi volt számukra a legfontosabb, amikor arról döntenek, hogy elfogadják-e az új munkáltató által kínált új pozíciót. Hatvanegy százalékuk a munka és a magánélet közötti nagyobb egyensúlyra és a jobb személyes jólétre hivatkozott, 58 százalékuk pedig olyan munka mellett érvelt, amely képességeikhez, szakértelmükhöz legjobban passzol.
Az óriási globális lemondás hatásaként ma a munkavállalók már valóban többet követelhetnek munkaadóktól, mint korábban és igyekeznek is élni a lehetőséggel.
Egy nemrégiben megjelent HBR-cikkben, a Don’t Force People to Come Back to the Office Full Time-ban, Barrero, Bloom és Davis szerzők azt találták, hogy az amerikai alkalmazottak 40% -a rögtön másik állás után néz, ha elrendelik, hogy teljes munkaidőben térjen vissza az irodába.
A McKinsey 5,770 megkérdezett alkalmazottat tartalmazó 2021-es jelentése azt is megállapította, hogy az elmúlt hat hónapban felmondó válaszadók 40% -a anélkül távozott, hogy biztos új állást talált volna előtte.
Ezek az adatok azt mutatják, hogy ami távolról egyszerű átrendeződésnek tűnhet, az valójában valami sokkal mélyebb és komolyabb, a vállalkozások számára nagyon aggasztó dolog. A jelenséggel pedig foglalkozni kell.
Hogy milyen megoldási stratégiák állnak rendelkezésre a vállalatok számára, hogyan őrizhetők meg az alkalmazottak, hogy milyen változásokra és változtatásokra van szükség annak érdekében, hogy a nagy lemondás okozta válságból kilábaljanak a munkáltatók, a folytatásból kiderül legközelebb.
Addig is ismerkedj az eredeti angol nyelvű írással ezen a linken:
A hrschool.hu üzemeltetője és az oldal adatkezelője a OneWorking Kft.
c: 1055 Budapest, Szent István krt. 9.
design & web: finetune
