Tapasztaljuk, hogy az álláskeresés módja és körülményei is megváltoztak a kialakult helyzet következtében. A kiválasztási folyamat sok esetben meghosszabbodik, hiszen egy recruiternek akár dupla annyi pályázatot kell átnéznie, mint korábban. Alapvető feltétel, hogy az önéletrajz a meghirdetett pozícióra legyen szabva, azokra a kulcsszavakra és a hirdető cég által elvárt kompetenciákra kihegyezve, amivel a pozíció betöltőjének rendelkeznie kell.
Írj számszerűsíthető eredményeket a CV-be!
Érdemes már az önéletrajzban kiemelni azokat az akár számszerűsíthető eredményeket, amiket elértünk korábbi pozícióinkban. Az ilyen példákkal elérhetjük, hogy a kiválasztásért felelős kollégának megragadjunk az emlékezetében. (Például: a projekt, amin dolgoztam, 5%-kal emelte az ügyfélelégedettséget.)
A felkészülés 6 pontja
Sok esetben a kiválasztási folyamat kezdeti szakaszán találkozunk a videointerjúval, amire ugyanolyan körültekintően fel kell készülni, mintha személyesen találkoznánk az interjúztatóval, hiszen ezen múlik, hogy továbbjutunk-e a következő körre.
Az alábbi pontokban részletezzük a legfontosabb tényezőket:
- Megfelelő környezet – lehet ez az íróasztalod, a nappalid, a lényeg, hogy ne legyen háttérzaj, ami elvonja a figyelmedet, rendezettségre törekedve, hiszen ez is befolyásolja a rólad kialakuló képet.
- Technikai eszközök – általában Skype vagy Zoom hívás keretében zajlik az interjú, így videó és hangközvetítésre alkalmas eszközt kell használnod. A megvilágításnál ügyelj rá, hogy mindig elegendő fény érje az arcod, és a kamerád szemmagasságban legyen. Az interjú előtt érdemes tesztelni ezeket a beállításokat, hogy legyen lehetőséged korrigálni.
- Megjelenés – a videóinterjú alapvetően a személyes interjúk helyettesítője, így öltözz annak megfelelően, amilyen benyomást szeretnél kelteni, kerüld a rikító, feltűnést keltő ruhadarabok, ékszerek viselését.
- Felkészülés – gondold végig a szakmai tapasztalataidat, a leggyakoribb kérdéseket és az erre adandó válaszaidat, a legmeggyőzőbb példákkal, amik relevánsak a meghirdetett pozíciónál. Ha megvannak ezek a kulcsszavak, akár vonalvezetőnek ki is rakhatod őket post it-en a monitorodra vagy az asztalodra.
- A kamerába nézz, ne a monitorra – erre sokan nem figyelnek, de alapvető a szemkontaktus megteremtése, hiszen ezáltal tudunk a leghatékonyabban érzelmeket közvetíteni. A technikai körülmények miatt ugyanilyen tudatosan kell figyelnünk az érthető kommunikációra, mert nem tudhatjuk, hogy mennyire hallható a hangunk, törekedni kell a megfelelő beszédtempóra és a hangsúlyozásra is.
- Gyakorolj – a leghatékonyabb módja a felkészülésnek, ha készítesz videót a várható kérdésekről és válaszokról, mintha egy próbainterjún lennél. Ezt a módszert nyelvtanulók körében is alkalmazzák, amikor az ő-zés, és a töltelékszavak használatának mellőzését célozzák meg, néhány próbafelvétel után látványos a fejlődés.
Ne játszd meg magad!
A videointerjúk esetében ugyanazokra a kérdésekre kell felkészülnünk, mint a személyes interjúk során, de a szakmai mellett a mentális felkészülés is ugyanolyan jelentőséggel bír. Számos technika létezik az önbizalomnövelésre, vizualizációs gyakorlatként, pozitív élményként képzeld el a szituációt, mint egy kölcsönös bemutatkozást. Továbbá az interjú számodra is lehetőséget biztosít, hogy megismerd a céget és a munkakört, ami alapján döntést hozhatsz. A legfontosabb, hogy ne játszd meg magad, mert minden, amit mondasz, a saját egyéni „márkádat” tükrözi, amit képviselsz, ezért maradj önazonos.