KI ÁLLJA MAJD A FŰTÉS SZÁMLÁT?

Mindaz, ami az utóbbi években történik a világban, a világgal és velünk hétköznapi halandókkal, egy katasztrófafilm-sorozat fordulatokkal teli storyboardját is megtöltené változatos dramaturgiai elemekkel, de sajnos ez most nem az a mozi, amit popcornt majszolgatva izgulhatunk végig a lobogó kandalló mellett heverészve, hanem maga a cudar valóság, amiben mi hús-vér emberek, nem pedig holmi filmbéli karakterek sodródunk a válságcunami okozta áradattal, és ki tudja hol és mikor vet bennünket partra ez a mindent fenekestül felforgató vihar és partot érünk-e valaha egyáltalán.

Erre tízből tizen biztosan nem váltottunk volna jegyet, ezt a mozit, amiben csak kapkodjuk a fejünket, szívesen kihagytuk volna.

          Nem volt elég a Pandémia okozta teljes rémület, most nyakunkon az energiaválság lobbantotta téboly, rettegünk, hogy nehogy sötétben tapogatózva fagyjunk halálra valahol egy idegen bérház eltévesztett lépcsőfordulójában, imádkozunk, hogy télen járjanak még a villamosok, a trolik, a metró, hogy tartsanak nyitva az uszodák, a fürdők, a színházak függönyei pedig minden este hét óra hét perckor továbbra is felmenjenek, hogy napközben zavartalanul működhessenek a bölcsődék, óvodák, iskolák, hogy a kórházaink fogadják a rászoruló betegeket, hogy a mentők, tűzoltók, rendvédelmi szervek segítségünkre siethessenek, ha kell, egyszóval a jól megszokott biztonságunkért  és kényelmünkért könyörgünk, reménykedve, hogy az éjjeli szekrényen álló kislámpa fénye mellett, ha állig betakarózva is, de békésen olvashatjuk majd a karácsonyfa alól felemelt legújabb bestsellerünket, miután az infláció okozta drámai áremelkedés ellenére még vacsorára elmajszolhattunk, ha diós bejglit nem is, de néhány linzerkarikát és gyermekeink forró kádfürdőt vehettek a kivilágított városligeti korcsolyapályán eltöltött este után. És még sorolhatnám.

Aki pedig azt gondolja most, mindez túlzás, nyissa ki a legfrissebb lapokat, és olvassa el  a hamarosan a csődöt jelentő városok  polgármestereinek vészjósló nyilatkozatait.

Borzalmas tél előtt állunk. A Pandémia várható újabb hullámai, a drámai infláció, a kezelhetetlen energiaválság, az egész világot, de főként Európát fenyegető Ukrán-Orosz háború mind együtt véve rosszabb kórképet fest, mintha egyszerre kapnánk el a Covid, az AIDS és a majomhimlő betegségeket. Aki azt hiszi ennek kicsi az esélye, az könnyen ellenőrizheti az interneten, hogy már erre is van példa.

Olyannyira fenyegető árnyékot vet ránk a jövő, hogy szinte már természetes, hogy bele sem gondolunk, tudomást sem veszünk róla. Így védekezünk.

Persze mindenki, aki teheti rohan napelemet, kerekeken gurítható cserépkályhát, benzines aggregátort vásárolni, sőt az ügyesebbek időben megrendelték már Kínából az instant, vízben oldódó tűzifát, a felfújható fúrt kutat és egyéb takarékos, de trükkös válságáthidaló eszközeiket,  de arra már garancia nincs, hogy ezt a magyar posta vagy bármely futárszolgálat ki is szállítja, ha csak nem a dinamóval felszerelt biciklis futárszolgálatok, akik a közvilágítás hiánya ellenére, GPS szolgáltatások teljes mellőzése dacára is célba érnek. Mert nekik még van munkahelyük. Mert az övükét nem kell fűteni.

De mi lesz azokkal a munkahelyekkel, amiknek a rezsiköltsége úgy megemelkedett, hogy fenntartásuk szinte kigazdálkodhatatlanná vált?

Míg a világjárvány arra ösztönözte a nagy vállalatok vezetőit, hogy alkalmazottaik igényeihez igazítsák jól megszokott szervezeti struktúrájukat, hogy a Nagy Lemondás következtében, egyensúlyt teremtsenek a magánélet és munkában eltöltött idő között, hogy bevezessék a Home Office rendszerét, hogy fokozatosan átálljanak a négy napos munkahétre, hogy a HR vezetők a munkavállalói megelégedettség érdekében újabb trendeket dolgozzanak ki stb., addig vajon ezeket a vívmányokat hogyan írja felül a kibontakozó és nemsokára mindent elsöprő energiaválság?

Azok a cégek, akik dolgozóik ösztönzésére átálltak a Home Office rendszerére, és csökkentették irodai kapacitásukat, mondjuk 100 munkaállomás helyett márcsak harmincat tartanak fenn, amely képes kiszolgálni vetésforgó szerűen mind a száz alkalmazottjukat, azok vajon mit kezdenek majd a váratlanul visszájára fordult folyamatokkal, hogy biztosítanak ismét 100 munkaállomást, mind a száz alkalmazottnak akkor, amikor a Home Office rezsiköltsége fenntarthaftalanná válik az alkalmazottak számára és inkább töltenék egész napjukat a jól fűtött, jól megvilágított munkahelyen.

Hajlandóak illetve képesek lesznek-e a munkáltatók ezeket a trendeket visszafordítani?

Az alkalmazott vagy a munkáltató fizesse-e a fűtés számlát? Vajon, mikor válik égetővé ez a kérdés? Vajon milyen fordulatokat hoz még a közel jövőben, hogy ekkora GÁZ van. Illetve, hogy ennyire nincs gáz.