MINT MÁS A FEHÉRNEMŰT

2022. 10. 10.

8 perc olvasási idő

JOB HOPPER – a HR szakmában ismert kifejezés szerint így nevezik azokat a munkavállalókat, akik 1-1.5 évenként munkahelyet váltanak. Az Y és Z generációs fiatalok bátran lépnek egyik pozícióból a másikba, úgy váltogatva a munkahelyüket, mint más a fehérneműt.

Nem csoda, ha vannak, akik nem bíznak bennük, és nem szívesen alkalmazzák őket.

Egyes munkaerő-felvételi menedzserek inkább elfordítják a fejüket, mint hogy olyan jelentkezőket alkalmazzanak, akik állandó állásinterjúra járnak és évről évre más-más pozíciót töltenek be és más-más munkahelyen kötnek ki. Félelmük mégsem igazán megalapozott.

Bár úgy tűnhet, hogy egyik melóhelyről a másikra ugrálni csupán generációs trend, a kutatások mégis azt mutatják, hogy ennek inkább a karrierérettséghez és az ambíciókhoz van köze, nem pedig egy bizonyos generációhoz való tartozáshoz.

Az adatok azt sugallhatják, hogy a fiatalabb munkavállalók egyszerűen éhesebbek karrierjük előmozdítására, hálózatuk bővítésére és új tapasztalatok megszerzésére. Az idősebb munkavállalók ezzel szemben hajlamosak nagyobb stabilitásra törekedni, és nem éreznek késztetést a munkahelyváltásra.

Nagyszüleink, szüleink idejében még az volt a megszokott, hogy az iskolai, egyetemi évek befejeztével mindenki elhelyezkedett, majd egy életet töltött a munkahelyén, onnan is vonulva nyugdíjba. Az elköteleződés, a hűség, a vállalathoz való lojalitás hatalmas értéknek számítottak, sokszor többet ért, mint a kereset, vagy a karrier.

Mindezek hiánya ma is reflexszerűen rossz érzéseket kelthet egyes munkaadókban, de ez nincs rendjén így.

A munkavállalók szemszögéből a váltás lehetőségként tekinthető karrierjük előmozdítására, Néhány ok, hogy miért?:

Először is a fizetésemelés.

A pozíció elhagyásával ugyanis tapasztalat jár, amivel később már magasabb fizetést lehet kialkudni. Az ADP által közzétett tanulmány kimutatta, hogy az alkalmazottak ugyanazon a munkahelyen maradva átlagosan 4%-os fizetésnövekedésre számíthatnak, míg a ha jól sikerül a munkahely-váltás ,akár 5,3%-ra is ugorhat ez a szám.

De nem a pénz az egyetlen ok, amiért a karrierugrás lehet a helyes út.

Egyes munkavállalók úgy érzik, hogy a vezetőség nem értékeli őket, ezért más munkát keresnek abban a reményben, hogy jobb munkakörnyezetet találnak. Az egyéb okok közé tartozhat a munka és a magánélet rossz egyensúlya, a munkatársakkal való nem kielégítő kapcsolat, valamint a vállalati értékrendhez való illeszkedés hiánya.

A váltás lehetővé teszi a munkavállalók számára, hogy új iparágat fedezzenek fel. Az Indeed 2019-es felmérése szerint a dolgozók közel fele drámai karrierváltást hajtott végre, és úgy érezte, hogy nem elégszik meg egy olyan karrierrel, amely nem hoz szakmai kiteljesedést.

5 ok, hogy olyan embert alkalmazz, aki képes évente váltani

Ami előnyös lehet a dolgozók számára, előnyt jelenthet a munkáltatók javára is.

Miért? Mert a karrierváltók:

1. Gyorsan tanulnak

Az egyik pozícióról a másikra való váltás következtében a munkavállalók komoly gyakorlatra tesznek szert az újrakezdésben, a nulláról való indulásban, ami edzettebbé és rugalmasabbá teszi őket riválisaiknál. Gyorsan tanulnak, gyorsan képesek alkalmazkodni az új környezethez.

Az is előfordulhat, hogy egy újonnan felvett munkakör betanulása számukra kevesebb időt vesz igénybe, mint azoknak, aki 10 évet töltöttek korábbi munkakörükben, és hozzászoktak, belecsontosodtak a dolgok hétköznapi menetébe.

2. Hajlandóak kockáztatni

Mindenki tisztában van azzal, hogy új állásra jelentkezni nem sétagalopp. A motivációs levél megírása időigényes, az interjú megterhelő, és soha nem tudhatod, kivel fogsz együtt dolgozni, ezért egyes dolgozók úgy döntenek, hogy inkább maradnak a kényelmes, már meglévő munkahelyükön.

Az JOB HOPPER-ek ezzel szemben kockázatvállalók, és hozzászoktak, hogy tapasztalataikat demonstrálják egy jobb ajánlat reményében. Bíznak a teljesítményükben, tudják, mik az erősségeik, és hajlandóak kockáztatni azzal, hogy otthagyják a régi munkát, és új kihívások után kutatnak. Több, mint valószínű, hogy ugyanazzal az energiával és elszántsággal vetik magukat majd az új feladatokba is.

3. Egyedi pályafutással és tapasztalattal rendelkeznek

A sokféle szerepkör betöltésének eredményeként rengeteg egyedi élményben részesülhetnek, újabb és újabb pozícióba lépve rendkívül széles tapasztalatra tesznek szert. Új perspektívát nyithatnak és új megoldásokat hozhatnak a céghez, amelyeket már kipróbáltak más iparágakban, de az sem utolsó, hogy tanulhatnak is a hibáikból. Az állandó álláskeresők szélesebb körű ismeretekkel, összességében pedig változatosabb háttérrel rendelkezhetnek, mint azok, akik évek óta ugyanazt a pozíciót töltik be, és szűkebb perspektívából látják a vállalkozást.

4. Változatos készségkészlettel rendelkeznek

A különböző szerepkörök más-más felelősséggel járnak, ezért a JOB HOPPER ideális jelölt lehet sokrétű készségkészlet bemutatására. Valószínűleg nagyszerű problémamegoldók, akik kreatív megoldásokat tesznek az asztalra.

5. Egy JOB HOPPER és ami mögötte van

Feltételezve, hogy nem égetnek fel maguk mögött minden hidat, szélesebb kapcsolati hálót és potenciális ügyfeleket vagy üzleti partnereket hozhatnak magukkal, mivel sokféle szakmai környezetben mozognak. A hálózatépítési készségeiket az új szerepkörben is kamatoztathatják, új kapcsolatokat építhetnek ki, amelyek előnyösek lehetnek a vállalat számára is.

Noha egy JOP HOPPER igazolása a csapathoz minden bizonnyal óriási előnyt jelenthet egy vállalat számára, nem mindegyik egyforma. Néhány dolgot nem árt ezért szem előtt kell tartani.

Miért szökdelnek egyik állásból a másikba, mint a szöcskék?

Míg egyesek egyik munkahelyről a másikra ugrálnak, hogy tovább fejlesszék karrierjüket és készségeiket, másoknak nehézséget okozhat, hogy ragaszkodjanak egy szerephez vagy hűségesek maradjanak egy céghez az elkötelezettség hiánya miatt. Feltétlenül kérdezzünk rá ezért, hogy miért döntöttek a múltban a munkahelyváltás mellett, hogy teljes képet kaphassunk a jelentkezőről.

Ellenőrizzük a referenciáikat

Mit a véleménye az előző munkáltatónak arról a munkavállalóról, aki hamarosan az Ön cége alkalmazottja lesz? A szilárd referencia minden jelölt számára fontos, de különösen annak, aki korábban számos állást váltott. Ez betekintést nyújt a munkamoráljukba, a tapasztalatukba és a korábbi munkahelyükön elért általános teljesítményükbe, és segít a megalapozott döntés meghozatalában.

Nézzük meg, milyen gyakran váltanak állást

A váltásnak különböző okai és formái lehetnek. Kaphat egy állást, aki két évig betöltött egy szerepkört, és úgy döntött, hogy felgyorsítja karrierjét. Vagy van olyan, aki úgy tűnik, hogy néhány hónapnál tovább nem tud ugyanannál a cégnél maradni, és feltűnően gyanús ütemben vált munkahelyet. Ez azt is jelezheti, hogy nem biztos, hogy megfelel az Ön csapatának, mert a jövőben majd ugyanolyan gyorsan keres egy másik munkát.

Összességében elmondhatjuk tehát, hogy a sok váltás nem teszi alkalmatlanná a jelölteket, vagyis semmi okunk arra, hogy elfordítsuk a fejünket, mikor egy ilyen jelentkezővel találjuk szembe magunkat. Azonban a mi érdekünk, hogy alaposan megismerve az álláskereső szakmai múltját, felfedezzük az abban rejlő rendkívüli értékeket és az esetleges buktatókat is.

Végezetül, szeretném a véleményedet kérni kedves olvasó: Te, hogy fordítanád  magyarra a JOB HOPPER kifejezést?

Az eredeti cikket itt találod:

Kosárhoz adva

Kosár kiürítve

Kérlek jelentkezés előtt fejezd be a jelenlegi vásárlásod!